2013. február 4., hétfő

Magamról




Magamról




   Gyermekkori emlékeim a szülővárosomhoz, Újfehértóhoz kötődnek, tanulmányaimat Szolnokon, majd ezt követően 1969-től Budapesten folytattam, s a mai napig is itt élek családommal.

     A költészet és az irodalom iránti szeretet 12-13 éves koromban mutatkozott meg, sok életteli történet és elképzelés ragadta el a fantáziámat, majd magam is írni kezdtem.

    Életemben ez volt az, az időszak, amikor felfedeztem az olvasás élményét, egyre gyakrabban vettem könyvet a kezembe. Gyakran elgondolkodtam, milyen érzés, mikor az író a saját gondolatait papírra veti, és azt megosztja másokkal.

    13 évesen megírtam: „Kislány és a pillangók” meseszerű elbeszélésemet. Ezt követte három hasonló munkám. Tanáraim és családom pozitív visszajelzései ellenére, írásaim nem kerültek kiadásra, és végül az íróasztalom fiókjában landoltak.

    További életemet az optimizmusom és az empátiakészség határozta meg.

 Egészségügyi hivatást választottam, s a munkám során, hosszú éveken át nagyon sok lelkileg megtört emberrel találkoztam. Ebből adódóan régóta foglalkoztatott mit jelent az emberek számára a szeretet, a boldogság, a szerelem. Mit jelent ez az érzés, ha nincs az ember mellett egy társ, akivel ezt átélheti. Ez indított arra, hogy könyvet írjak ezekről a témákról és így a gyermekkori álmom az első romantikus könyvem megjelenésével teljesedett be.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése